" Ki vagy te?"

 

  Papaji International Magyar nyelv_ - Poonjaji

SRÍ H. V. L. PÚNDZSA
(Harivans Lál PÚndzva, 1910. október 13. – India, LakhnaÚ, 1997. szeptember 6.)

SH. V. L. PÚNDZSA, vagy ahogy követ_i nevezték Pápádzsí, Pandzsáb nyugati felén Gudzsránwálában született, mely a mai Pakisztán területén fekszik. Nyolcéves korában tapasztalta meg el_ször a szamádhit, az abszolút tudatosság állapotát, melynek során két napig meg sem mozdult. Mivel az orvosok nem mutattak ki semmi rendellenességet, az édesanyja - aki Krisna odaadó híve volt - arra a következtetésre jutott, hogy fiának egy olyan élménye lehetett, melyben találkozott Krisnával. A fiatal PÚndza ez ellen nem tiltakozott, csak annyit mondott, hogy hatalmas boldogságot, békét érzett. Ezt követ_en, édesanyjára hallgatva elkezdett Krisnához imádkozni. Kés_bb már olyan szintre jutott, hogy Krisna teljes életnagyságban megjelent neki és együtt játszottak. Emellett a több szenthez is vonzódott, de a Buddha volt az, aki különösen mélyen megérintette.
Feln_ve hétköznapi életet élt, megházasodott, két gyermeke született, és belépett a hadseregbe. . Krisnával való kapcsolata egyre mélyült és a vele töltött órák (melyek teljes transzban teltek, és mások számára érthetetlenek voltak) kezdték megnehezíteni munkáját, így kilépett a hadseregb_l. Megtakarított pénzén keresztül-kasul beutazta Indiát, hogy találjon olyan embert, aki meg tudja neki mutatni Istent. Mindig ugyanazt a kérdést tette fel a szent embereknek: „Meg tudod mutatni nekem Istent?”. Erre többnyire azt a választ kapta, hogy igen, de ehhez sokat kell gyakorolnod és még akkor sem biztos. Ezek a válaszok nem elégítették ki és tovább keresett. Ekkor találkozott 1944-ben Srí Ramana Maharsival, akinek segítségével felismerte az Önvalót, azaz Istent.
Mesterével 1947-ben találkozott utoljára, mivel ekkor el kellet utaznia Pandzsábba, hogy családját kimenekítse az akkor függetlened_ Pakisztán területér_l.Családjával LaknaÚban telepedtek le, ahonnét kés_bb Pápádzsí beutazta Indát, Európát és Észak-Amerikát, hogy segítse az embereket az Önvaló felismerésében. A nyolcvanas évek közepén felhagyott az utazgatással és utána már csak LakhnaÚban tartott szatszangot 1997. szeptember 6-án bekövetkezett haláláig.